Glitter Words

2012. február 11.

2. fejezet: I Came 2 Party


Dorin - Shin

Hétvége. Az emberek számára szinte felüdülést jelent ez a rövidke szó. A felnőtteknek a hétköznapi, folytonos, monoton munka mellett jut idejük a pihenésre és a családi programok szervezésére, a fiatalok pedig belevetik magukat az önfeledt bulizásba. Ez alól mi sem vagyunk kivételek.

Péntek délután volt és folytak az előkészületek az estét illetően. Kivételesen nem koncertet adtunk hanem fanpartyt rendeztünk a rajongóink számára. Imádom az ilyen estéket. Csak lazulsz és élvezed a jobbnál jobb számokat, valamint a fanok őrületes tombolását. Az ilyen alkalmak igazán összekovácsolnak minket. A banda számára nagyon fontos, hogy a fanok a lehető legjobban érezhessék magukat, megköszönve ezzel is a rengeted támogatást, hiszen nélkülük nem igen járnánk itt.

Egésznap nyüzsgés volt a stúdióban – ki-be járkáltak a kellékesek és a technikások-, ahogy az általában ilyenkor lenni szokott.

- A hangfalak, az erősítők és a többi kellék már útban van a club felé. A crew lehetőleg a hangtechnikát is megcsinálja, mire odaérünk. – lépett be a stúdió szobánk ajtaján Yu, majd helyet foglalt a fal mellett lévő kényelmes, sötét bőrkanapén.

- Remek. Yu nálad a laptop, Shin te hozod a CD-ket. – taglalta Strify mire bólintottam. Remek számokat sikerült összeválogatnunk az elmúlt napokban. A változatos stílusú és idejű dalok mellett persze elmaradhatatlanok a saját számaink is, amit a közönség csak örült sikolyokkal és felettébb jó kedvel élvez. Nekünk pedig ez a célunk. Egy hatalmasat bulizni.

- Nos srácok, az este jelszava: I Came 2 Partyyy. – szólalt meg néhány másodperc múlva széles mosollyal az arcán Kiro.

Késő délután érkeztünk meg a Club Atlantis nevezetű helyre, ami Berlin legfelkapottabb klubjának minősül a fiatalok körében. Voltunk már itt párszor, amolyan „visszatérő vendégnek” számítunk, ennek pedig egyszerű oka van: a club elég tágas, így megfelelő a nagy tömeg befogadására, mellesleg a tulajdonos is jóbarátunk.

Amint beljebb merészkedtünk megláttuk a crew vezetőjét, becenevén Dickyt, aki a számunkra felépített DJ pultnál állt. Azonnal kiszúrt minket, intett, hogy menjünk oda.

- Hello srácok. Elhoztátok a laptopot? Egy perc és készen vagyunk, aztán jöhet a hangpróba. Remélem minden rendben lesz, bár a hármas erősítővel volt egy kis gondunk, de hála Mikenak sikerült orvosolnunk a problémát. – magyarázta miközben az utolsó kábelt is az erősítőhöz csatlakoztatta. – Kész is van, tietek a terep skacok. – lépett arrább és Strify társaságában elfoglaltam a Dj pultot, hogy elvégezhessük a még szükséges finomításokat, míg a többiek követve Dickyt a fénybeállítást vették szemügyre.

- Még két perc! – szólt be az öltözőbe Daniel, a club tulajdonosa.

- Kösz Dan, már is megyünk. – válaszolt Strify és még egy utolsót kortyolva italából indulásra készen ugrott fel a fotelből.

- Berliiiin! – léptünk fel a színpadra mire őrületes sikoly tört ki. – Felkészültetek? Kezdődhet a party? – köszöntötte röviden Strify a fanokat. Miután a többiek elhagyták a színpadot Kiroval birtokba vettük a mi kis birodalmunkat és már bele is kezdtünk. Rendszerint mindig ez a felállás –Kiro és én kezdünk, később csatlakozik hozzánk Strify, majd Romeo és Yu vált minket- és jól is van ez így. Kiroval remek csapatot alkotunk mi ketten, ez most sem volt másképp.

Természetesen a nyitószám nem lehetett más, mint kedvenc együttesünk a Tatu egyik közismert száma. Már az elején őrületes hangulat kerekedett, amit némi tánccal és Kiro éneklésével még inkább sikerült fokoznunk.

Video1: http://www.youtube.com/watch?v=5Mmnfa8Pf6w

Talán egy fél óra sem telhetett el, amikor Strify ismét csatlakozott hozzánk egy rakat autogram papírral és üdítőkkel a kezében, amit aztán átnyújtott nekünk. Jól esett belekortyolni a hűsítő nedűbe ennyi szám áténeklése után és amint láttam Kiro is hasonlóan vélekedik erről. Miután a CD halomból sikerült előbányászni a filctollat kiosztottunk néhány autogramot az első sorokban tolongó lányok között, majd egy hírtelen ötlettől vezérelve előkaptam kamerámat, hogy megörökítsek néhány pillanatot az estéről. Amíg a kis készülékkel bajlódtam szemem sarkából láttam amint Strify egyik pillanatról a másikra megcsókolta Kirot, majd miden megy tovább mintha misem történt volna.

Video 2: http://www.youtube.com/watch?v=du5aLL3hqw4

Talán csak egy kis ártatlan szájra puszi volt az egész, pusztán a fanok őrjítése végett, számomra még is fura volt ez a helyzet. Már nem először fordult elő, de Strify mindig meglep vele. Valahogy váratlanul ér. Hogy kiszorítsam kusza gondolataimat igyekeztem minél inkább a zenére és a közönségre koncentrál és élvezni ezt a nagyszerű estét. Szinen ahogy Kiro korábban is emlegette ez az este a felettébb bulizásról szól.


4 megjegyzés:

  1. Ez hatalmas! *.* Imádom!
    Mondjuk mindent imádok amit írsz de az most mellékes.
    Nagyon jól megragadtad a szálat. Nem akarok izés lenni, de talán jobb is, hogy te következel utánam. Hiszen nagyon össze vagyunk csiszolódva. :D
    Szuper ügyike vagyol egyetlenem!
    Puszi!

    VálaszTörlés
  2. Oh köszönöm szívem, de sztem nem lett olyan jó, sőt...
    Amire ennyit kell várni, lehet ne jobb is, de hát ez most így sikerült. Elől lenni mindig más, mint később, mert még nem alakultak ki az események, így neked kell kreáli őket, de azt hiszem ezzel nem volt/lesz gond! :D
    Puszi

    VálaszTörlés
  3. Jaj nagyon tetszett ez a rész, bánom hogy eddig nem olvastam el :( nagyon jó volt! És már csak egy kérdésem van: vajon hogyan fogom folytatni? *.* imádtam szívem :D örülök h csatlakoztál hozzánk ^^

    VálaszTörlés
  4. Köszi, a lényeg, hogy már elolvastad! Annyira örülök, hogy tetszett ^^
    Biztos vagyok benne, hogy szuperül fogod folytatni! Én is örülök, hogy csatlakozhattam! :)

    VálaszTörlés