3.fejezet: Out Of Love

Sziasztok!

Még nem igen ismerhettek, a nevem Meloddy - azaz a blogon nem. Ez az első postom! xD Ugyanis már régóta munkálódtam ezen a 3.fejezeten, de még sosem jutottam oda, hogy fel is tegyem :$ Bocsika! De most itt van ;) Jó olvasást!!

Meloddy - Kiro

Miután sikeresen levakartam kecsegtető ajkaimról Strifyt alkalmat kerítettem egy kis portyázásra a fan party udvarán. Hátrahagyva barátaimat tértem ki a szükséges oxigént felvenni - ugyanis mindezt bent a tömör izzadtság és kanszagban nem kaphattam meg. Épp lassú lépésekkel körítve érkeztem meg az udvaron lévő szökőkúthoz, amibe belenézve fintorogtam egyet, mert hátam mögött megjelent egy - még soha nem látott - nőstény kinézetű embertársam. Ragyogó szeme látványából kiindulva nem sok jót remélhettem a közel jövőbeli események leforgását illetőlegesen. De, hogy megtartsam "megrögzött cuki" imidzsem kénytelen-kelletlen vigyorogtam bele a tökéletesre meszelt pofázmányába.

- Kiro!

- Ha már a nevemet eltaláltad akkor az a legkevesebb, hogy erre azt felelem: igen "lány, akit most láttam először"?

- Ó, csak egy közös képet szeretnék...

- Remek. Aztán kinyomtatva felfüggeszted az ágyad fölé, és éjszakánként arról fogsz ábrándozni, hogy egyszer az életben még találkozunk, és akkor több is lesz, mint egy több pixelből összetett fotó, jól érzem?

- Jól.

- Ezesetben: add a fényképeződ!

Kacsintottam rá, miközben átkaroltam a derekát. Ha már a rajongói táborunk 88%-a nőnemű kénytelen-kelletlen vagyok leplezni nemi identitásomat. Ami történetesen egyaránt mutat vonzódást férfi-és női fajtársaim iránt is. Hogy öröme teljében legyen - és remélhetőleg az este hátra lévő részében leszálljon rólam - megadtam neki azt az örömöt, amit az a rúzspecsét jelentett a - már így is elég nagy - arcom közepén. Ezt követően végre elszaladt és én élvezhettem az örömmel (és nem mellesleg: LELKI BÉKÉVEL) teli magányos perceimet. Lassú, kimért lépésekkel trappoltam körbe az épületet, miközben egy-két cigit elszívtam. Ám ez a nyugalommal teli séta is csak egy telefoncsörgésig tartott (ami történetesen az én telefonom volt). Unottan kutattam zsebembe, hogy előkotorjam a kb. két hetes samsungomat, de mire sikeresen kimatattam már a zakla... khm! Telefonáló!! Letette. Mivel más ember nem tudja a még két hetes telefonszámom így csak a srácok hiányérzetére tudtam gondolni. Tehát kénytelen-kelletlen mehettem vissza.

- Kiro! Hallod... látod ott azt az asztalt?

Tarolt le szinte azonnal Shin. Maximum két perce léphettem át a küszöböt, de máris a drága (jelenleg) szöszi barátom figyelmének középpontjába helyezkedhettem.

- Aha.

- Na képzeld: előbb két csaj összeverekedett és az egyik úgy megfejelte a sarkát, mint vakond a kútgyűrűt!

- Nem mondod...

Mutattam a tőlem telhető legnagyobb érdeklődést, és közben elgondolkoztam a sztori realitás-tartalmán. Elég vizuális egyén vagyok: hiszem ha látom! De persze két perc letelte után egy középmagas, lila hajú lány sietett kifelé a teremből. Homlokára egy már teljesen véres rongyot fogott, szóval elképzelhető, hogy Shin nem csak beszédtémát akart találni mindezzel.

- Hát a másik?

Érdeklődtem remélve, hogy barátom fogja a témát - de mindig elfelejtem, hogy nem Strifyvel beszélek. Ez hogy jön ide? Nos: Shin közel a legértelmesebb a bandából, ezt elmondhatom! Őt követi szememben Romeo, aki ugyan keveset beszél, de mégis rendkívül sokat mondd, majd a kis pacsirta, és legutoljára Yut hagyom. Imádok vele járni! Mellette a legegyszerűbb okosnak tűnni. De hagyjuk a sajátos véleményképemet! Inkább csöndbe vagyok, és a legfrappánsabb poker face-el maradok CUKI.

- A másik már lelépett.

- Srácok! Merre b*sztátok a napot?

Ugrott mellém a nem rég emlegetett Strify, aki a legangyalibb mosolyával tetőzte beálló kangörcsömet. Ezt a csapat egyesülése követte, mert Yu és Romeo is feltűnt. MIÉRT KELL NEKIK ÖRÖKKÉ EGYÜTT LÓGNI?! - már nem mintha féltékeny lennék. Csak mégis! Látszólag már volt kettejükben egy kicsi, de Strifyt egyik sem múlta felül. Bár ő nem is ivott szerintem! Legalábbis nem úgy festett. Józanul is olyan, mint aki örökké pityókás! Rávágnám, hogy rosszabb, mint egy anime hős. Olyan Naruto szintre emelném a kicsi rókás pofafelépítésével!

- Én sétáltam, és ha már mind így egybe gyűltünk! Ki keresett engem?

Érdeklődtem gyors ütemben, mire azok négyen összenéztek. Romeo pislogott, és ezzel mindent elmondott. De Yu öntötte szavakba:

- Senki nem keresett. Még a kutya és Strify sem!

- Kösz.

Ez azért ütött. Inkább én akarok köcsög lenni, mitsem az ideiglenes választottom! Ja... nem mellesleg: a kapcsolatunk olyan tabu, mint a nők menstruációja! Azaz mindenki érzi, de senki sem biztos benne. - benső monológomból Strify hisztije szakított ki.

- MIÉRT KELLETT KIEMELNED A KUTYA MELLÉ?!?!?!?!

- Mert szeretlek.

- Ja. Az más. Mondjuk ezzel nem vagy egyedül! Engem csak imádni lehet.

Kacsintott Strify - meglepetésemre rám - és utána zsebre vágta kezeit. Mi pedig megforgattuk szemgolyóinkat ismét előtörő egoizmusa végett. Én az ő álláspontjában inkább csöndbe maradnék!

- Szóval senki nem keresett.

- Nem.

Szólt Romeo, ami nemű válasza berekesztette a témát. És hirtelen mindenki kihömpölygött az udvarra! Kíváncsi vagyok, hogy a bent ugrándozó fanoknak mikor tűnik fel, hogy mind az öten leléptünk.

- Megyünk haza?

Érdeklődtem a szokásos "cukorfalat" módon, mire mindenkiből előtört az ilyenkor szokott jelző:

- DE CUKI!

Rajongásuk kicsit sem lepett meg, így inkább elintéztem egy szánakozó nézéssel mindet. Tisztában vannak azzal, hogy ki nem állhatom ezt a melléknevet! Főlleg akkor mikor rám használják...

- Egyszóval igen?

- Nem, csak kicsit szippantunk a levegőből!

Válaszolt Shin. Tényleg! Neki mondtam, hogy ez az este csak és kizárólag a bulizásról szól? Oké. Akkor ezt betartom! Remek: ezt akkor felfoghatom egy cigiszünetnek. Szellőztetjük a farkunk, majd visszaoldalgunk a bulira. És épp belenyugodtam, mikor hirtelen megszólalt megint Taio Cruz - Hangover száma. Ezt is felfoghatjuk a Shin iránt való rajongásomnak, de itt messze nem erről van szó. Hanem pusztán arról, hogy ez rögtön egy 'I Got a Hangover - Uwwóóóóóóó!!" beugatással kezdődik, szóval még a süket ember is érez egy kis hanghullámot, mikor nekem hívásom van.

~ Igen?

Érdeklődtem a személy felől, aki úgyfest nem hagy fel a hívogatással, amíg fel nem veszem. Közben a fiúk mind engem kezdtek el pásztázni. Strify szájáról még egy "Ki az?" szerűséget is leolvastam, míg Yunak már csak a nézéséből is az jött le, hogy "Hú ba+! Most vajon a szeretőjével szövegel?!" - ekközben Romeo és Shin a legnagyobb egyetértésben bambult egymásra.

~ Kiroval beszélek?

~ Vajon ki mással beszélnél, ha már Kirot hívtad?

~ Remek! Már vártam mikor veszed fel.

~ Ki vagy?

~ Az első számú rajongód!

A férfinak mély, dörmögős, ugyanitt eléggé "divattervezős" (ergo buzis) hangja volt. A hangsúly, a szavak használata... minden jel a végzetemről árulkodott! Inkább az estém végzetéről.

~ Aha. Akkor, kedves "Első számú rajongóm"... mit tehetek érted?

Direkt hangosabban beszéltem, miközben felcsavartam a telefonom hangját, hogy a többiek is hallják. Vajon nekik most mi a véleményük minderről?

~ Annyit, hogy hallgass meg: Kiro! Én úgy érzem köztünk valami olyan kötelék van, amit a körülöttünk lévő emberek nem éreznek! Csak te és én érezzük!

~ Én tudod mit érzek most?

~ Sejtem...

~ Szerintem nem: azt érzem, hogy rohadtul fáradt vagyok, és most még az idegeimet is felb*sztad! Grat. Tehát Mr. Elsőszámú rajongóm! Nem tudom, honnan az életből szerezted meg a számod, de esküszöm... ha te vagy az a homokos, akitől a telefont vettem én komolyan számot változtatok!

~ Én vagyok!

~ Sejtettem... tehát ... !

~ Nincs tehár, Kiro! Én téged akarlak. Ha kell elveszlek férjül is!

~ MIT CSINÁLSZ?!?!?!?!

Kérdeztem sokkal inkább magamtól, mitsem tőle. Meg akartam bizonyosodni arról, hogy jól értettem e, vagy sem. De kétségtelenül jól értettem. Most pedig jobb lesz valamit gyorsan kitalálni, mert félő, hogy beállít egy karikagyűrűvel a lakásomra!

~ Kiro, nekem te kellesz! Örökké veled akarok lenni.

~ De nekem tiltja a vallásom! Én muzulmán vagyok, nem tudtad?!

~ Nem számít! Szerelemben és háborúban a vallás mit sem számít!

~ De te ezt nem érted... nekem... én pap vagyok! Igen, csak nem látszik! Az vagyok!

~ Pap? Apám is az.

~ Uff. Figyelj: hagyj engem békén te pedofil mobil árus!

~ De ha szeretlek? Találkozzunk! És te is rájössz, hogy mit érzel irántam...

~ Én tudod mit érzek? Azt, hogy te egy vadállat vagy! Szakadj le rólam könyörgöm!!! Költözz vissza gekkó-landbe, aztán pattogj egy sort a többi gyíkfajtársadnak! Engem hagyj ki az életedből! Amúgy is foglalt vagyok.

~ Nem azt mondtad, hogy muzulmán vagy és tiltja a vallásod?!

~ Te nem azt mondtad, hogy szerelemben és háborúban a vallás nem oszt - nem szoroz?

Aggodalmas perceimet Yu próbálta likvidálni annyival, hogy elkérte a telefonom. De nem tartom a legjobb ötletnek, hogy pont ő rázza le rólam ezt a felizgult csirkét! Abból tutira leleplezés lesz, és ez senkinek sem kell.

- Add már ide!

- Nem adom.

Akartam egyértelmű lenni, de ehelyett még vagy háromszor-négyszer elhangzott ez a dialógus, majd kikapta a kezemből a telefont, és aztán hiába ugráltam rá, mint egy degenerált tojó a kiköltendő tojásokra, mert egy hetyke mozdulattal letaszította magáról a mancsaimat. Hogy a hatás jobb legyen csípőjével ellökött, de akkor is visszaugrottam rá - ő pedig rálépett a lábamra, majd még szabadon lévő kezével befogta a szám, és folytatta a telefonálást.

~ Csá, szakadj le a pasimról, oké?! Ne akard, hogy megkeresselek, mert garantáltan kiszaggatom a beleidet és azzal akasztalak fel a fára.

~ Kivel beszélek?!

~ Kiro ágyasával, szerinted? Jobban teszed ha igen rövid hosszútávon elfelejted ezt a számod, mert a farkadat garantáltan a torkod köré tekerem, már ha van mit, és megfolytalak, világos?!

~ Mi?! Add vissza Kirot!

~ Kiro belefulladt a szökőkútba, egy ideig még biztos nem tud telefonközelbe lenni. Felejtsd el! Astalavista!

Kinyomta, majd visszaadta a telefont. Ekközben a banda többi tagja hisztérikus nevetésbe tört ki - mit sem sejtve Yu mondottainak valós tartalmáról. Hogy még véletlenül sem kelljen ebbe mélyebben belebonyolódani így arra vetemedtem, hogy befenyítsem Yut a történtek végedt. Ugyanis: ha Carsten Schafer azt mondja "nem adom a telefont" a saját érdekedben ne is vedd el.

- Yu, drágám...

Igyekeztem mézes-mázas maradni, miközben gyengéden végigsímítottam az arccsontján egy szelíd mosolyom kíséretében - majd hirtelen elkaptam a pólójának a nyakát, és egy határozott, erős rántással közelebb vontam magamhoz a mostmár rémült gitáros elvtársamat. Hangsúlyomat Szmiagol szerűre váltottam, és eddig nyályas nézésemet mostanra már maga a Halál is megirigyelte volna:

- ... ha azt mondom "ne vedd el a telefonom": te nem veszed el a telefonom! Vágesz vágesz?

- Ho...ho..hogyne Kiro! Értem Kiro. De hálás lehetnél, hogy megmentettelek!

- De nem vagyok hálás. Hoppá!

Azzal egy hetyke mozdulatsort lejtve Shin mellé tértem be, és átkaroltam a nyakát, majd berángattam vissza a klubbhelységbe. Nem tudom mit hoz még az este, de már nem reménykedem semmiben.

2. fejezet: I Came 2 Party

Dorin - Shin

Hétvége. Az emberek számára szinte felüdülést jelent ez a rövidke szó. A felnőtteknek a hétköznapi, folytonos, monoton munka mellett jut idejük a pihenésre és a családi programok szervezésére, a fiatalok pedig belevetik magukat az önfeledt bulizásba. Ez alól mi sem vagyunk kivételek.

Péntek délután volt és folytak az előkészületek az estét illetően. Kivételesen nem koncertet adtunk hanem fanpartyt rendeztünk a rajongóink számára. Imádom az ilyen estéket. Csak lazulsz és élvezed a jobbnál jobb számokat, valamint a fanok őrületes tombolását. Az ilyen alkalmak igazán összekovácsolnak minket. A banda számára nagyon fontos, hogy a fanok a lehető legjobban érezhessék magukat, megköszönve ezzel is a rengeted támogatást, hiszen nélkülük nem igen járnánk itt.

Egésznap nyüzsgés volt a stúdióban – ki-be járkáltak a kellékesek és a technikások-, ahogy az általában ilyenkor lenni szokott.

- A hangfalak, az erősítők és a többi kellék már útban van a club felé. A crew lehetőleg a hangtechnikát is megcsinálja, mire odaérünk. – lépett be a stúdió szobánk ajtaján Yu, majd helyet foglalt a fal mellett lévő kényelmes, sötét bőrkanapén.

- Remek. Yu nálad a laptop, Shin te hozod a CD-ket. – taglalta Strify mire bólintottam. Remek számokat sikerült összeválogatnunk az elmúlt napokban. A változatos stílusú és idejű dalok mellett persze elmaradhatatlanok a saját számaink is, amit a közönség csak örült sikolyokkal és felettébb jó kedvel élvez. Nekünk pedig ez a célunk. Egy hatalmasat bulizni.

- Nos srácok, az este jelszava: I Came 2 Partyyy. – szólalt meg néhány másodperc múlva széles mosollyal az arcán Kiro.

Késő délután érkeztünk meg a Club Atlantis nevezetű helyre, ami Berlin legfelkapottabb klubjának minősül a fiatalok körében. Voltunk már itt párszor, amolyan „visszatérő vendégnek” számítunk, ennek pedig egyszerű oka van: a club elég tágas, így megfelelő a nagy tömeg befogadására, mellesleg a tulajdonos is jóbarátunk.

Amint beljebb merészkedtünk megláttuk a crew vezetőjét, becenevén Dickyt, aki a számunkra felépített DJ pultnál állt. Azonnal kiszúrt minket, intett, hogy menjünk oda.

- Hello srácok. Elhoztátok a laptopot? Egy perc és készen vagyunk, aztán jöhet a hangpróba. Remélem minden rendben lesz, bár a hármas erősítővel volt egy kis gondunk, de hála Mikenak sikerült orvosolnunk a problémát. – magyarázta miközben az utolsó kábelt is az erősítőhöz csatlakoztatta. – Kész is van, tietek a terep skacok. – lépett arrább és Strify társaságában elfoglaltam a Dj pultot, hogy elvégezhessük a még szükséges finomításokat, míg a többiek követve Dickyt a fénybeállítást vették szemügyre.

- Még két perc! – szólt be az öltözőbe Daniel, a club tulajdonosa.

- Kösz Dan, már is megyünk. – válaszolt Strify és még egy utolsót kortyolva italából indulásra készen ugrott fel a fotelből.

- Berliiiin! – léptünk fel a színpadra mire őrületes sikoly tört ki. – Felkészültetek? Kezdődhet a party? – köszöntötte röviden Strify a fanokat. Miután a többiek elhagyták a színpadot Kiroval birtokba vettük a mi kis birodalmunkat és már bele is kezdtünk. Rendszerint mindig ez a felállás –Kiro és én kezdünk, később csatlakozik hozzánk Strify, majd Romeo és Yu vált minket- és jól is van ez így. Kiroval remek csapatot alkotunk mi ketten, ez most sem volt másképp.

Természetesen a nyitószám nem lehetett más, mint kedvenc együttesünk a Tatu egyik közismert száma. Már az elején őrületes hangulat kerekedett, amit némi tánccal és Kiro éneklésével még inkább sikerült fokoznunk.

Video1: http://www.youtube.com/watch?v=5Mmnfa8Pf6w

Talán egy fél óra sem telhetett el, amikor Strify ismét csatlakozott hozzánk egy rakat autogram papírral és üdítőkkel a kezében, amit aztán átnyújtott nekünk. Jól esett belekortyolni a hűsítő nedűbe ennyi szám áténeklése után és amint láttam Kiro is hasonlóan vélekedik erről. Miután a CD halomból sikerült előbányászni a filctollat kiosztottunk néhány autogramot az első sorokban tolongó lányok között, majd egy hírtelen ötlettől vezérelve előkaptam kamerámat, hogy megörökítsek néhány pillanatot az estéről. Amíg a kis készülékkel bajlódtam szemem sarkából láttam amint Strify egyik pillanatról a másikra megcsókolta Kirot, majd miden megy tovább mintha misem történt volna.

Video 2: http://www.youtube.com/watch?v=du5aLL3hqw4

Talán csak egy kis ártatlan szájra puszi volt az egész, pusztán a fanok őrjítése végett, számomra még is fura volt ez a helyzet. Már nem először fordult elő, de Strify mindig meglep vele. Valahogy váratlanul ér. Hogy kiszorítsam kusza gondolataimat igyekeztem minél inkább a zenére és a közönségre koncentrál és élvezni ezt a nagyszerű estét. Szinen ahogy Kiro korábban is emlegette ez az este a felettébb bulizásról szól.

Hppy New Year 2012

Boldog Új Évet Kívánok (B.U.É.K.)

Meloddy, Angel, Dorin, Dii-san

Happy Birtday YU!

Happy Birtday Yu!

Bocsi ezt egy kicsit elvelejtettem ^^'

Boldog Karácsonyt! :)

Békés Boldog Karácsonyt Mindenkinek :) !

Happy Birthday Shin!

Boldog szülinapot Shin! Bizony. Ma van a szülinapja. Hppy Happy Birthday!!!!! :)

1.fejezet: In Your Cage

Fallen Angel - Strify

Vannak emberek, akik egy életen át kergetik az álmaikat. Valami furcsa oknál fogva, ami az én őrületes tehetségem én élem az álmomat. Alig múltam el 20 éves és már ezrek előtt énekeltem. Mondhatják rám, hogy egoista barom vagyok. Az ilyen irigykedő beszólások engem nem hatnak meg.

- Strify! – kopogtak az ajtómon.

- Mondtam, hogy ne zavarjatok! – kiáltottam vissza, de úgy látszik, az illető nem törődik a magánszférámmal.

- Yu kérdezi, hogy hozzon-e neked is kaját?

- Ma nem eszek itthon. – vettem fel egy inget, de nem tetszett így egy másikért nyúltam.

- Megint azzal a csajjal leszel? – telepedett le az ágyamra Kiro.

- És ha igen?

- Nem értem mit eszel rajta. – ingatta a fejét.

- Az-az én dolgom. – vettem fel a kabátom.

- Megint citromba haraptál? – követett az előszobába.

- Most mi bajod van? – förmedtem rá. – Attól, hogy együtt élünk, nem kell minden mozdulatomról tudnod.

- Jól van bocsi. – szontyolodott el.

- Itt meg mi folyik? – lépett ki a fürdőből Yu, egy szál törölközőben.

- Semmi. – léptem az ajtóhoz majd már ott sem voltam.

Soha nem értettem, hogy az emberek miért ilyen kíváncsiak. Oké, Yu meg Kiro is a barátom, meg bandatagok, de nem kéne minden lépésemet úgy követniük, mint egy nyomozókutya.

A garázshoz érve, beszálltam az én gyönyörű, fekete sportkocsimba majd elhajtottam egy, a város szélén lévő kávézóba.

Emlékszem arra az estére mikor először jártam ott. Éppen egy új dalon dolgoztam, de valahogy nem akart kikerekedni. Nem akartam világrengető érzelmekről írni vagy hasonló, de akkor sem akart összeállni. Végső gondolatom arra vezérelt, hogy autóba üljek és kocsikázzak egyet. Persze a vége az lett, hogy egy gőzölgő pohár kávé felett kötöttem ki, egy számomra anonim kávézóban. Szerencsémre rajtam kívül csak 2 pincér és egy vendég volt ott. Iszogattam, gondolkodtam, de a tekintetem valami furcsa oknál fogva mindig a pincérnőn kötött ki. Bár normális esetben nem vettem volna észre. Viszont akkor valami megfogott benne.

Nem volt rajta semmi különleges vagy feltűnő. Barna haja lófarokba volt kötve, egy fehér, büggyös ujjú blúzt és farmert viselt. Nem lehetett több 17 évesnél.

- Kisasszony! – szóltam mikor elfogyott a kávém.

- Parancsol uram? – jött oda és kedvesen mosolygott.

- Fizetni szeretnék. – bólintotta majd visszament a pulthoz. ár pillanattal később egy kis bőrkötéses tartót hozott vissza majd ismét elment. Fizettem majd visszamentem az autóhoz és vártam.

Nagyjából fél óra telhetett el mikor a lány megkopogtatta az autóm ablakát.

- Szállj be! – húztam le az ablakot. A lány nem kérdezett semmit csak beszállt és rám nézett. - Andreas Hudec. – nyújtottam kezet. – De szólíts csak Strifynek.

- Bianca Neumann. – ráztunk kezet.

- Szép neved van. – mosolyogtam.

- Izé… köszi. – látszott rajta, hogy igazán zavarban van. Aztán pár csöndes másodperc után megszólalt. – Miért hívtál ide? Meg akarsz dönteni? – zöld szemeiben kétségeket véltem felfedezni, de ott voltak még a gyermeki ábrándok is.

- Nem. – válaszoltam tömören.

- Akkor?

- Megfogtál.

- Mi? – döbbent meg.

- Jól hallottad. Beszélni akartam veled. Megtudni ki vagy. – kerestem a tekintetét, de ő csak nézett kifelé.

- Tudod Strify, szeretem a zenéteket, de nem vagyok őrült rajongó. Egyszerűen kellemes.

- Ezt örömmel hallom.

Akkor kezdődött el minden. Órákig beszélgettünk majd elvittem az utcájukhoz. Egyikőnk se akarta, hogy bármiknek is feltűnjön. Nem, csak azért mert híres vagyok, de egy találkozás után senkit sem szoktak sportkocsival furikázni. Na, jó Biancát leszámítva.

Pontban 9-kor parkoltam le a kávézónál. Bia már a parkolóban állt. Fehér szoknyát, és kék kockás inget viselt. Nagyon aranyos volt. Mikor leparkoltam, mosolyogva odasétált majd beszállt.

- Szia! – köszöntem egy szájra puszival.

- Szia. – aranyos lány volt, de nem zúgtam belé.

- Indulhatunk?

- Persze. – bólintott és becsatolta magát.

Az út alatt nem beszélgettünk csak hallgattuk a rádiót. Ez minden péntek este így ment. Elmentem érte majd egy hotelben kötöttünk ki. Kivettünk egy szobát és beszélgettünk. Azon az estén is így volt.

A recepciónál kértünk egy szobát és felmentünk.

- Strify. – Bianca hangja gondterhes volt.

- Mi az? – ültem le vele szemben és megfogtam a kezét.

- Az anyám megint akadékoskodik. – sóhajtott.

- Nyugi! – simítottam ki egy tincset az arcából.

- Nem tudom, meddig bírom ezt még… - kezdte fixírozni a falat.

- Ránk gondolsz?

- Valahogy úgy.

- Gondoltam. – engedtem el a kezét és kisétáltam az erkélyre. Szükségem volt egy kis friss levegőre.

A város olyan volt akár egy szentjánosbogár horda. Imádtam ezt a látványt. Valahogy megnyugtatott, és arra most igazán szükségem volt.

- Strify… - hallottam meg Bianca kissé szomorú hangját majd apró lépteinek zaját. – Sajnálom. – fonta a karomra a kezeit.

- Sajnos ez most nem használ.

- Tudom.

Néma percek következtek. – Nem akarom őt elveszíteni. Nem akarok egyedül lenni. Akkor mindig csak Ő jár a fejemben. – ezek a gondolatok cikáztak bennem.

- Nem lehetne valahogy meggyőzni az anyádat, hogy békén hagyjon?

- Nem tudom. – rázta a fejét. – Talán ha a jövő hónapban betöltöm a 18-at.

- Az jó lenne. – szembefordultam vele és homlokon csókoltam.

- Szeretlek! – bújt hozzám.

- Köszönöm! – öleltem át.

Bianca már megszokta, hogy nem mondtam: szeretem. Úgy gondolta csak nehezen mutatom ki az érzéseimet.

- Te remegsz. – szólaltam meg nem sokkal később.

- Kicsit hűvös van. – és milyen igaza volt. Az ősz már nagyon a nyakunkon volt.

- Menjünk, be mielőtt megfázol. – indultam volna, befelé de ő nem mozdult.

- De hát te szereted nézni az éjszakai város fényeit. – mosolygott.

- Igen, de nem akarom, hogy megfázz.

- De maradjunk még!

Tudtam, hogy Biancára nem lehet észérvekkel hatni ezért tettlegességhez folyamodtam. Mellé lépve felemeltem az állát és megpusziltam a száját. Majd lassan haladva apró csókocskákkal borítottam be az arcát és a nyakát.

- Strify… - a hangjából éreztem, hogy kíván engem.

- Mondjad nyugodtan. – épp csak egy pillanatra hagytam abba a nyaka kényeztetését.

- Strify… - a hangja már alig volt hallható.

- Hallgatlak, Bia. – mosolyogtam és kigomboltam a felső 3 gombot a blúzán. Így némileg hozzáférhettem a dekoltázsához, amit szintén puszikkal halmoztam el.

Az embert valahogy mindig a legrosszabb pillanatokban zavarja meg a hülye mobiltelefonja. Az enyémen akkor Yu neve szerepelt.

- Dolgom van. – vettem fel nem épp kedves hangon miközben betereltem Biancát én pedig kint maradtam telefonálni.

- Igen, hallottam, hogy megint a kiscsajjal vagy.

- A kiscsajnak van neve is. Bianca. És már nem olyan kicsi. – néha olyan volt, mint az apám.

- Neked megint mi bajod haver? – ezt valahogy mindig is irigyeltem Yu-ban. A legdurvább pillanatokban is megőrizte a hidegvérét.

- Ez a haver duma nagyon nem jön be. Amúgy meg csak annyi, hogy igazán leszállhatnátok már arról, hogy mit csinálok.

- Én leszállnék, ha a bunkóságod nem befolyásolná az én életemet is.

- Mi van? – Yu rohadt hidegvérű volt, akár egy hüllő, de össze-vissza beszélt.

- Nem vagy te annyira hülye Strify. Tudod, hogy… - mikor benéztem az ablakon csak annyit láttam, hogy Bianca sietősen gombolja a blúzát.

- Bocs, most mennem kell. – azzal leraktam és berohantam. – Mi az?

- A bátyám. – csak akkor hallottam meg a kívülről érkező hangos dörömbölést és kiabálást.

- Bianca! Azonnal gyere ki! Tudom, hogy bent vagy.

Vettem egy mély levegőt és kinyitottam az ajtót, ami mögött egy kétajtós szekrény állt. – Bianca majd jön. – mondtam nyugodtan. – De addig is megkérlek, hogy ne zavard a többi vendéget.

- Menj az útból! – förmedt rám. – Hazaviszem a húgomat, ott ahol az ilyen perverzek, mint te nem találják meg.

- Perverz a fejed! – vágtam vissza. – 20 éves vagyok, Bianca pedig 17. Ez hol az anyádba perverzség?

A srác majd megszakadt, úgy tartotta vissza a röhögést, de aztán ismét ordibálni kezdett. – Bianca csak most lesz 14. Honnan vetted, hogy 18 lesz?

Ekkor érkezett meg az említett, akire mindketten döbbenten meredtünk.

- Én csak azt akartam, hogy végre valaki észrevegyen! – fakadt ki.

- Ha most lesz 14, akkor mégis, hogy engedhetitek egy olyan helyen dolgozni, mint a kávézó?

- Mert az a szüleimé. – a hangja még bátortalanabb s csendesebb volt.

- Irány az autó. – parancsolt rá a hústorony, mire Bia fürge léptekkel hagyta el a szobát és csak egy: égy veled-et dobott oda nekem.

- Ha jót akarsz magadnak, ne keresd többé! – azzal az izomagyú is távozott.

Miután a testvérpár távozott én is elhagytam a szobát. Beültem az autómba és hazamentem, mivel semmi értelmét nem láttam annak, hogy bárhova is menjek.

Mikor leparkoltam észrevettem, hogy a házban, egy szobában sem ég a villany. Mikor aztán az órámra pillantottam a kép még mindig nem állt össze. Fél 10 volt.

Első ötletként az ugrott be, hogy a fiúk biztos bulizni mentek. Aztán ezt az ötletet gyorsan elvetettem mivel másnap koncert volt. Az ötletezésnek gyorsan véget vetettem mivel nem igazán zavart, hogy mit csináltak, ha közben engem békén hagytak.

Az ajtón belépve hangokra lettem figyelmes. Óvatosan bezártam és lassú, halk léptekkel indultam el a hang iránya felé ami Yu szobájából szűrődött ki. Az ajtaja kissé nyitva volt és az utcai lámpa fénye is beszűrődött így ki tudtam figyelni mi történik.

Két alak. Az egyik ugyebár Yu a másik pedig… Kiro.

- Yu. – akkor már biztos voltam, hogy Kiro a másik. – Mi van ha Strify hazajön.

- Ugyan már. – Yu hangjában némi nemű felsőbbrendűséget fedeztem fel. – Biztos azzal a kiscsajjal van. Nyugi, Carsten! – némi érzékiséget próbált a hangjába erőltetni, amitől nekem majdnem felfordult a gyomrom.

- Ne hívj így! – rivallt rá Kiro, akár egy szende szűz kiscsaj.

- Miért? – megcsókolta a nyakát, ha jól láttam.

- Mert én, se szólítalak a keresztneveden Hannes.

- Ez övön aluli volt. – mondta Yu majd egy puffanás. Ha jól hallottam egy öv koppant a padlón.

- Yu ez… - de a hangja elcsuklott.

- Jó lesz… - na, én akkor olyan gyorsan sliccoltam be a szobámba, hogy utol nem értek volna.

Kavarogtak a gondolataim és kissé a gyomrom is. – Na, oké, ez kibaszottul szar szitu! Az még oké, hogy a koncerteken smárolnak, de ez? A rohadt ég! – azon az estén még vagy 2-szer elsoroltam az összes felmenőjüket.

***

Egész este alig tudtam lehunyni a szememet így másnap olyan voltak akár zombi. Bár a 3. kávé után, egészen észhez tértem.

- Jól vagy Strify? – jött oda Shin.

- Ja. – bólintottam.

- Pedig nagyon nem úgy nézel ki. – rakta a kezét a homlokomhoz majd a másikat az övéhez. – De ahogy érzem, nincs lázad.

- Köszönöm a diagnózist Dr. Gothow.

- Majom! – mosolygott majd elment öltözni.

Erőt vettem a fáradságomon és az álmosságomon, majd én is átöltöztem, megcsináltam a hajam és a sminkem. Majd irány a színpad és kezdődhet a koncert!

Aznap este volt bennem egy kis furcsa érzés. Kissé olyan volt, mint a lámpaláz. Bár akkor úgy gondoltam, hogy csak fáradt vagyok.

A számok gyors egymásutánban követték egymást majd elérkezett az utolsó dal. A Deerep and deeper. Valahogy aznap este ironikusnak gondoltam.

Nagyjából úgy a dal háromnegyedénél járhattunk mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve Kirohoz léptem és megcsókoltam. Vagyis csak félig meddig sikerült csóknak, mert folytatnom kellett az éneklést. Bár utána gyorsan reagált és tovább gitározott, mégis volt egy kis szünet a játékában ahogy Yunak is.

Mindenki életében vannak olyan dolgok, amik mikor megtörténnek jelentéktelenül hatnak ránk, majd később mikor visszagondolunk, rájuk kiderül: egy dominósorozatot indítottak el bennünk, ami azzá tett minket, akik most vagyunk. Nekem az a nap volt az első dominó.